| Nagy pofást úgy célszerű adni, hogy előtte az ember elvonja ellenfele figyelmét. Így nagyobb hatásfokkal dolgozhatunk: esetleg az illetőnek még a foga is kizuttyan az ütéstől, de az százas, hogy nem csupán vörös, hanem lilába játszó karikákat is eredményezhet a találat az ellenfél szemzugában. Következzék két tipp az elterelésre. Első az Állatfarmból lopott verzió, amelyben a gonosz Hógolyó tönkretesz, visszalopakszik, gyilkol és szabotál. Ennek emlegetésével elfátyolozzuk mindama rosszat, amit magunk csináltunk, vagy fogunk elkövetni: "Az emberek egyértelmű döntése ellenére a Gyurcsány-korszak folyamatosan tolakszik vissza - hívja fel a figyelmet közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője." A másik verzióban a kellem, a kecs megannyi kellékével mosolygunk egymásra, marcipánízű csókok cuppannak, habtejszín úszik az égen. Aztán néhány nap múlva a másik szemfogát eltesszük emlékbe: "Lázár János Lendvai Ildikónak külön megköszönte, hogy lehetővé tette a találkozást, és azt is, hogy "először, de remélhetőleg nem utoljára, kitüntette a Fidesz-frakciót" részvételével, és szót válthattak "közös ügyeinkről". |